Beleszállt az MCC kutatójába a Háttér Társaság – tippelhet, mi volt a téma
A civil szervezet úgy véli nem igaz, hogy az EU tagállami hatásköröket kíván elvonni Magyarországtól, és ezzel korlátozni kívánja a kormány mozgásterét.
A turkui egyetem kutatói hét közhelyet azonosítottak a „woke” emberekről.
A Visegrad24 a Facebook-oldalán osztotta meg annak a kutatásnak az eredményét, amely alapján kijelenthető: a nők sokkal jobban elkötelezettek woke irányzat felé, mint a férfiak. A kutatás arra is rámutat, hogy az úgynevezett értelmiségnél hasonló tendencia figyelhető meg. A kutatást finn pszichológusok készítették, az eredményeket pedig Scandinavian Journal of Psychology c. folyóiratban jelentették meg. A tanulmány talán legérdekesebb része, hogy a turkui egyetem kutatói hét közhelyet azonosítottak a „woke” emberekről.
Ezt is ajánljuk a témában
A civil szervezet úgy véli nem igaz, hogy az EU tagállami hatásköröket kíván elvonni Magyarországtól, és ezzel korlátozni kívánja a kormány mozgásterét.
Nyitókép: Shutterstock